Csak csönd volt
először
tiszta szóba
oltott hallgatás
Aztán jött a
lépés, a sírás
az első emlékező
motyogás
Majd szabályos
hangközök
ritmusra húzott
lüktetései
amit magától
alkottak
maguknak a
szemhéjak rebegései.
S most újra
csend.
Szilaj talányba
áztatott hallgatás
mély gödrökből
előhúzott
végtelenbe nyúló
visszanémulás.
Mert egyetlen zaj,
egyetlen dal
egyetlen hang
volt, amitől féltem
s most – végre?
– ezzel szembesültem
ezzel a dallal:
saját magammal.
Így zökkent meg
bennem a kotta:
elaludt a karnagy
a ritmusból
kiesett
s mire észbe
kapna
a zenekar
hazasietett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése