2015. november 24., kedd

Hatásszünet

Avagy átmeneti búcsúzás

Kedves Olvasóim!
A tegnapi vers volt a 100. augusztus 11. óta. Ezzel most befejezem ezt a sorozatot. Már kb. 20-22 verssel (és nappal) ezelőtt megérett bennem a gondolat, hogy abba kell most hagynom, de mindenképp el szerettem volna érni a százas számot. Az elmúlt hetekben elfáradtam kicsit, egyre nehezebb volt valami használható verset írni. A mennyiség egyértelműen a minőség rovására ment. Korábban is észlelhető volt némi ingadozás, de itt a végén egyre több gyenge (vagy legalább is szerintem gyengébb) versre egyre kevesebb igazán jó alkotás jutott, s ez már zavart.
Természetesen az a szándékom, hogy lehetőség szerint naponta időt szánjak versírásra, továbbra is megmarad, csak nem mindenáron, illetve valószínűleg most tartok egy kis szünetet. Azért időnként biztosan jelentkezem majd újabb művekkel, szóval érdemes néha benézni. Addig is kívánok mindenkinek minden jót, én élveztem ezt az elmúlt bő három hónapot, s remélem ki-ki talált magának való, s hosszabb távon is elraktározásra érdemes verset a blogomon.
Sziasztok!

2015. november 23., hétfő

Imádság


Én mennék, ha hívnál
de csak a haragos csend zeng
körülöttem
Vagy hívsz, csak nem hallom
mert a zaj gödrébe hullott
a hallásom
És hívlak: hallgass meg
mert lelkem kopár sivatag
lelked nélkül
És tudom, hogy szeretsz
nem veszhet el egy szál
hajamból sem
Csak a nagy világ mit
magamra húztam, arcod
eltakarja
Mert velem vagy akkor
is, ha nem tudom vagy alig
hihetem el
Nem te, a szavaim
hagynak csak magamra mikkel
szólítalak.

2015. november 22., vasárnap

Nem mondja el


nem mondja el
hogy miért nem érez
nem mondja el
hogy miért remél
nem mondja el
hogy miért nem kérdez
nem mondja el
hogy miért zenél
nem mondja el
hogy miért keres
nem mondja el
hogy kinek hinne
nem mondja el
hogy mit is szerez
nem mondja el
hogy mitől menne

nem mondja el
hogy hol van a fény
nem mondja el
hogy merre indul
nem mondja el
hogy mit ér a tény
nem mondja el
hogy honnan fordul

Nem mondja el

2015. november 21., szombat

Rövid remegés


Kell káros késztetés
ha házadat hátrahagyod
drámai délelőtt díszítés
fogadja fáradt forrásod

Súgjon a sáros sors
lelkembe látható létet
mert minden mámoros
vagy változtatom a végzetet

Tintacseppek toporognak
papírom poros palástján
egytől egyig elárvulnak
kedvesem kitárt karján

2015. november 20., péntek

Botladozik a szél


Csontokat dob
elém az élet
Egyél!
Valamit még
mindig nem
értek
Csak bátran
szaladok bele
az éjbe
Fájt már a szó
de elengedtem
magam
Igazságot suttogok
titkos falak közt
visszafelé
Botladozik a szél
az ég lépcsőin
felém.

2015. november 19., csütörtök

Zavarodott ősz


Napsütésbe menekült az ősz
hogy meg ne fázzon
színeit megtartotta
de a szeleket visszafordította

Egyik csak fénybe bújt talány
másik viszont ártatlan hiány
de nem nekem fog fájni
csak a következő nyárnak.

Átkokat szór az ég felé
egy magányos villanyoszlop
nyújtózna még de csak nem éri el
a felette elhúzó felhőket, de nem tűri el

A parton egy horgász vár saját magára
csak hazudja, de már rég nem a kapásra
mindent átjár valami furcsa zavar
amit magával hozott ez az új szél.

2015. november 18., szerda

Így indulok


Egyet kettővel
mindent egészen
boldog fájdalommal
szépet tisztelettel
holnapot reggelre
tegnapot estére
félelmet világosan
ízeket hidegen
illatokat melegen
újra meg újra
egyiket a másik után
napról napra
hétről hétre

Kettőször négyet
és egyszer a semmit
géppel a szépet
természetesen az épet
csúnyábbat a jónál
megtörtebbet a hálánál
egyszer a holnapot
egyszer a tegnapot
valamit magadnak
valamit mindenkinek

Köveket a zsákba
terheket a hátra
gondokat a szívbe
sorsokat az égre
és indul az útra
holnap jön újra
kilátás csillagokkal
kiáltás gondokkal

2015. november 17., kedd

Megvilágított mondatok


Sehogyan sem találhatom
azt az egy pillanatot, ami
magyarázza a jelent
s megteremti a jövőt.

Eltakarom arcomat a fény
elől, hogy ne világítsa meg
titkomat és ne fedje fel
legrútabb bűneimet.

Magamba zárom a lehetőség
minden gondolatát, terveit
csak így találhatom meg újra
a hajnalok eredeti illatát.

Sohasem rejtettem el
hogy nem vagyok senki
csak elképzelt alakja az
elrejtett táncos mozdulatainak

2015. november 16., hétfő

Csak belebotlik


Távoli utakon járt
a szellemem, nem velem
csak a képzelet erősebb
oldalán indult el ellenem
Én sem voltam boldogabb
mint máskor csak álltam
a ködben – csöndbe burkolt jelen
száraz szagokba öltözött
távoli jövőkép és lehetőség
ami megragadható és elhagyható
ha nem figyelsz

Volt egy hely a buszon
felajánlottam neked, hogy ne
én üljek míg utazunk
olyan utakon, miket
nem is ismerünk
nem is szeretünk
el se képzelhetünk
de el se kerülhetünk.
Bámulj a szemembe
és mondd, hogy igaz
amit idebenn érzek.

Már nem fáradt a kéz
csak morzsolgatja a port
hogy érezze ahogy múlik
az idő és forog a kerék
mintha volna még
bármi értelme a szívdobogásnak
a holnapóhajtásnak
a rend felkavarásának
vagy a színforgatásnak.

Hol van a kedv? Hol a hajlandóság?
Hol van a mondatok vége,
a csend lehelete vagy a lélek ereje?
Hol van az ajtó, mit nyitva hagytam
hogy legyen hová visszatérnem?
Idebent megmaradt a szótlan zaj
a fáradó karnyújtásba oltott
zavart mozdulatlanság végső
tartaléka és a papírgyűrő gravitáció.


2015. november 15., vasárnap

Sárguló hajnal


Ablakomat eső veri
de csendesen
hogy ne zavarja álmom
és fel ne ébresszen
Kopogtatnak ajtómon
de nem nekem szól
csak a szél játszik
ébredve az ég alól.

Mert idebenn egy
néma dallam csendül
fel sietős tempójára
táncos léptekkel lendül
minden érzésem itt
a lélek mélyén a
hangulatpor alatt.

Vad hangokat sodor
ide a szél elém
de nem riaszthat
ma, nem léphet felém.


2015. november 14., szombat

Magadnak – magamnak


Csábítsd el a hajnali fényt
talán majd veled marad
olvaszd fel a hiú reményt
mielőtt benned ragad
Csak egy szabad folyó lehetsz
mi gyenge forrásból jött
de fákat házakat vihetsz
hátadon ha van erőd
Hánykolódva száradó tél
magával rántja a léted
amit eddig építettél
s a világtól is félted
Magadnak adhatsz szebb holnapot
mint amilyen volt a tegnapod

2015. november 13., péntek

Lábadozó köd


beteg voltam
másik helyen álltam
tisztulni látszott
és mosolygott

fájt a kétség
amit kelt a vétség
a szívben valahol
idebent; s máshol

csak dobogott
a lábam után ott
az út köve és a por
száll fel utánam: a kor

víz a testem
de már tisztán érzem
nem vagyok egyedül
ha valaki végre ideül

(Holnap is!
Neked is
nekem nem
veled sem)

2015. november 12., csütörtök

Nem én mozgatom


Lábam alatt a föld
mozog anélkül hogy
én kellenék hozzá –
akkor meg minek is?

Kezem között a szél
úgy fúj át, hogy ami
itt volt, mind elvész –
akkor meg miért kell?

Arcom előtt a kép
magától alakul
és én csak csöndben nézem –
akkor meg honnan jött?

A fejemben a gondolat
minden pillanatban új
s mind megöli az előzőt –
akkor meg hogy higgyem el?

A véremben az élet
úgy csepeg tagjaimba
hogy nem is tudom –
akkor hogyan élek mégis?


2015. november 11., szerda

Kölcsönzött szavakkal


Ügyetlenül botladozó
szilánkok a csillagos égen
és izzásban olvadozó
cseppek a napsütötte jégen
valahol most fordul át
s valahol most indul
ami megérti magát
és a végső mostba hull

Amit magadnak tartogatsz
csak egy a holnapok sorából
de úgyis mindent tagadsz
ha a mámor kihúz a porából

Mosd tisztára ami
lehetnél a csendben
vidd vissza újra ami
maradt a szívedben
itt van a fényesebb oldal
de odaát vár a világ
s újra felcsendül a dal
amiben nyílik egy virág

2015. november 10., kedd

Mitől kell...?


csak egy
percig
kell maradni
a csendért
meghatározott
semmiből
elkopott lendület
maradhatna
viszonyban
és bizonytalanság
akar még
tisztulni a szélben
a titkok ölének
egyetlen
szavával
is üres
kiáltás akad
a pokol kampóján
mint láthatatlan
takarmánya
a lelketlenségnek
hol van ma
a hit a szó
a fény a ködbe
bújt magány
az érdeklődés
szép szava csak
itt maradt
a fordulatlan
borzalom
magának
újító hatása
bátorságot ad.


2015. november 9., hétfő

A némaság könnyűsége


Valamit mondanék
de elfogytak szavaim
csak az ég borul rám
sűrű felhőivel.
Valamit szeretnék
de elhagytak álmaim
csak az indulat vigyáz rám
újult erőivel.
Valamit leírnék
de elszöknek a témák
előlem a szélben
arcomba nevetve.
Valamit értenék
de szétesnek a rámák
elveszve a térben
semmibe merengve.
Valamit még kérnék
de már semmit se merek
csak eltitkolt fákat
őriznek szemeim.
Valamitől félnék
de már mindent ismerek
csak elkobzott tájat
keresnek kezeim.


2015. november 5., csütörtök

Peremen


Viszonylagos csak most a tér
titokzatosság köt belém
viaszbabáim szöknek el
arcomból a vér fut el

Kiáltozott az őszi zöld
magának is csak így közölt
baráti szózatot amit csak ért
falábú réteken a vaksötét

hiánytalan maradt a messzi fény
virágos abrosz a konyha mély
sötét magányának ködös
fagyott halálában, a csend közös

        Egy a csendes érzelem
        egy a végső értelem
        egy a néma őrület
        egy a fojtott rémület.

2015. november 4., szerda

Állj meg ma!


Állj meg este
visszanézve
az útra
Táncolj tűz körül
s köszönd meg
hogy élsz
Feszítsd meg az
izmokat lelkedben
és szeress
Tarkítsd színnel
álmaid homályát
és aludj

2015. november 3., kedd

Újra útra indul


és süt a nap
melegíti a szobát
de elhagyja
hogy közelebbről
és még közelebbről
nézze meg a
napsütéses fákat.

újra meg újra
útra indul
mert nem nyugodhat
benne valami
ami hajt minket
is csak csendesebb.

mert tükrök visszfénye
és képek ábrándja
között lépdelünk mind
párhuzamos utakon
hogy ugyanoda
jussunk

2015. november 2., hétfő

Apróságokat


Csak szavakat akarok
imaként mormolni
nem érdekel senkit
mi lesz belőle
Csak sorokat akarok
egymás alá írni
s ha tetszik nevezzük
versnek, ami így lesz
Csak magamat akarom
újra feltérképezni
hátha változik bennem
valami érdekes
Csak a lelkemet akarom
kicsit felfrissíteni
eléd rakva hogy úgy
legyen ahogy kell.

2015. november 1., vasárnap

Valami új előtt


Szőnyegre dobtam a szép szavakat
szögre akasztottam az ábrándokat
egyiket le másikat fel
de mindkettőt magamtól el

Játékaink közt nem keresem
többé magam de nem feledem
ami jó volt csak a rosszat
ettől senki meg nem foszthat

A kételkedések zsebemben zörögnek
még néhány hétig előttem görögnek
de lassan úgyis elcsitulok
és a szürkeségbe visszahullok

De nem sírok és nem is félek
nem szórok átkot csak nézek
egy üres szobát valahol mélyen
amit teleraktam reménnyel.

2015. október 31., szombat

Téli


Fátyolos árnyakat
álmodott a szél
átázott szobákban
átosont a tél
Magára húzta az
őszt hogy ne fázzon
visszanézett oda
honnan jött hogy várjon
tavaszig élvezve
hatalmát amit
kapott a Föld felett
s sajátjának hitt.

Ábrándos arcunkkal
nézzük ahogyan
elénk tárul hóval
fagyal burkoltan
Mosolygunk rajta
mert ezt ismerjük
tettetett haragját
s épp így szeretjük.

2015. október 30., péntek

Egy ficsúr szonettje


Fintorok arcomon ha látom
mennyire élvezzük sorsunk
de ununk mindent a világon
mit ingyen jutalmul csórtunk
Kényes kedvünk magunkra öltjük
mint fényes kabátot amit
a koldus álmodik míg lökjük
elé a hazug valamit
És állunk a tömegben megint
elégedetten mert tudják
hogy nekünk mindez csak annyi, mint
egy új cipő vagy új kabát
Léhaság és földi hiúság csak
Nem is érdekel az ócska vacak.

2015. október 29., csütörtök

Itt az idő?


Bátortalan hangokat
és éles ízeket
voltam kénytelen
Szűk utcák porát
tág terek tömegét
láttam eleget
Szép arcok mosolyát
természet örömét
hinni remegve
Lázadó üvöltéseket
és haldokló nyögést
tagadva boldogan
Hazug szavaitokat
igaz szobraink
borzongás közben
Lobogó tüzemet
néma árnyadat
szédülni porban
Foszlott ruhám kényelmét
vagy feszes eleganciát
átélni újra

2015. október 28., szerda

Viadal


Bedobtam
mindig újra
kezdeni akartam
lépni előre
még egyet
visszanézve
és hegyeket
megmozgatva
átívelni
világokon.

Lerogytam
semmi többet
nem akartam
elérni ma
holnap is kell
újult erővel
felállni reggel
kicsi kerülővel
utakat találni
magunkon.

Felfogtam
nem az enyém
csak egy lehetőség
ha elérem
és bízom benne
hogy nem merem
hagyni ha menne
és felismerem:
visszatérni
amíg lehet.


2015. október 27., kedd

Lassú tűzön...


Lassú tűzön, apró hangok
    táncos lábunkon a lélek
visszanéz arcunkba a jelen
    ahogy elmúlik: félek
nem jön vissza többé semmi
    Csak vágyak tálja tátong
üresen a mosatlan edények között
    vedd fel a kötényt, kesztyűt
vagy készülj bárhogy, legyen kész
    s legyél kés velük együtt.
Egyél magadnak hegyeket
    varázsolj gyomrodba elég ételt
tárd ki a karod, őrizd a legyeket
    nyitott ablakod előtt: el ne
        szálljanak a ködben
    Csillámporos arcodon
mosoly-fény se csillanhat
    többször mint a könny
csak vigyázz még ha kell
    hogy lásd a szív-halált
        vagy a léthatárt
        a ködcsatát
        a szómagányt
        a hitfalánkok
        színcsodáját.

2015. október 26., hétfő

Amit még értek


Nem egy szóval
    s nem is hosszúra
    nyúló mondatokkal
de egy-egy pillantással
    vagy őszinte mosollyal
Mert ennyi kell
    hogy értsem
És ennyit ér
    ha ismerem
Van még titok
    és van ismeretlen
van még rejtély
    és van érthetetlen
felfedezetlen, sötét folt
    de mindenre
fény derül egyszer

S ami titok marad
    az legyen titok
attól lesz érdemes
    (abból lesz cél)
hogy megmaradjak
    mindvégig.

2015. október 25., vasárnap

Üres szavakkal?


Nem magányosan
    csak egyedül vagyok
mert mindenki másnak
    van hová mennie
Én maradtam itt
    nézem a semmit
bámulom a csönd ködében
    a hangok ábrándképeit
Útjaimon lépések nyomát
    kerestem ugyanígy
mint most a fénytelenség
    üres titokzatosságának
        bármilyen lehetőségét
Te meg annyit se szóltál
    hányszor látsz még
        örömmel viszont.
Siess, hogy megtaláld
    a vékony pókfonál
    azt a messzi percet
ami visszaadja az élet titkát
    vagy a halál értelmét.
Mutasd meg, kinek köszönnél
    mutasd meg, hová szöknél
mert én akkor is megkereslek
    és meg is talállak
    ha azt sem tudom
          ki vagy.

2015. október 24., szombat

Úgy tagadom meg...


Úgy tagadom meg, mint a halál
úgy szeretem meg, mint aki fél
úgy ragadom meg, mint a viszály
úgy keresem meg mind, aki él

Nem felemelvén kéri imám
nem kitalálván hozza elém
nem szabadítván rám a hibám
nem fenyegetvén tartja elém

Mindenem ázott hajnali csend
bennem a lélek hús odabent
tervem a porban tegnapi rend
így leszek érték majd odafent

2015. október 23., péntek

Szakítsd ketté...


Szakítsd ketté ordítva
tüntesd el a szépet
irtsd ki a gyümölcsöt
a gazzal együtt

Kiáltsd világgá ahogy
nem érted őket
csak tologatod
megad előtt

S rombolj le mindent
mit eddig építettél
ha valamit még
megtalálnál

Foszd meg magad
mocskos kincseidtől
mik elárulnak a csöndnek
a porba visszalöknek.

2015. október 22., csütörtök

Szavakat oldok fel...


Szavakat oldok fel
folyékony hangokká
Hangokat írok le
darabos szavakkal

Oda – Vissza

S közben újra meg újra
egyetlen tényt hirdetek
hogy élek, félek
kérek és remélek

Kint – Bent

Titokba áztatott
hittel borogatom
tűzforró homlokom
magamtól féltem
saját tükörképem
csengő szilánkok
potyognak belőlem
a földre

2015. október 21., szerda

Csak kérdezem


Honnan tudhatnám
miért voltam itt
s hogyan érthetném
azt amit megtanít
nekem ez a nap
vagy egyetlen perc
vagy akár az élet
Nem én vagyok
aki a megértést
a felfedezést
vagy a visszaszerzést
el tudja érni
Nem én vagyok
aki megtalálhatja
kiszámíthatja
vagy újraírhatja
azt ami voltam
S honnan tudhatnám
hogy mennyiből áll
vagy hogyan láthatnám
hogy mennyit is ér
Ha minden idegen
kicsit sem új
vagy magától is fél
s a szépre visszatér
ha minden eleven
magának való
újra meghazudtol
s annyit se szól
minek maradt a porban
ha semmi nem volt igaz
akkor én miért legyek az


2015. október 20., kedd

Élénkebb árnyalatok


Csak egyetlen felemelő
      felszabadító vagy
          tiszta perc

Csak egyetlen elhihető
      megtisztító vagy
          fényes terv

Csak magányos hitetlenek
      porba hulló vad
          halála

Csak bánatos ihletszemek
      szállnak széllel nagy
          sohába

Csak félősen ártatlanok
      kiáltanak mind
          hiába

Csak élénkebb árnyalatok
      hiányoznak mint
          hibásak

2015. október 19., hétfő

Odakint


Hiánytalan vagyok
de nem találom
egyetlen dobbanásban
sem a bezártságot
és nem érem el
egyetlen kopogásban
sem a magányba oltott
felszabadíthatóságot.
Akkor miért induljak
s hová lépjen bennem
a láthatatlan érdem
a felfedezhetetlen
de megtagadható
isten-értelem?
S ahonnan visszanézek
csak egy út van
morzsák mutatnák
ha látnám, amit
magamból potyogtattam
végig amíg jöttem.
S mégis egész valómban
állok most a fényben
mutatnám, amim van
de megállít egy szem
hogy letegyem a múltam
minden darabját
s ami marad ezután
talán abban vagyok magam.

2015. október 18., vasárnap

Egyszerre mindent


Bizonytalanságot
és megoldásokat
Igazságtalanságot
de hiányosságokat
        egyszerre
        mindent

Letagadhatatlanul
és megtisztulással
Felszakíthatatlanul
de megtanulással
        egyszerre
        mindent

Megszakítottságban
és felelevenítésért
Felfoghatóságban
de elfelejtettségért
        egyszerre
        mindent

Mert nem magamnak
s nem is szent célért
Nem a hazámnak
s nem is a létért
        De: egyszerre
        mindent!

2015. október 16., péntek

Mennyi


Mennyi szót hagyunk a porban
egy-egy elfelejtett verssorban?
Mennyi tervet rajzolunk újra
amíg rálépünk az elhagyott útra?

Mennyi arcot ismerünk meg
amikből összeáll az az egy?
Mennyi fájdalmat tűrünk el
szavak nélkül türelemmel?

Mennyi tűznél kell melegedni
hogy végleg fel tudjunk engedni?
Mennyi szózatért lelkesedhetünk
mielőtt újra elkeseredünk?

Mennyi este, ködös reggel
várja szívünk fagyos hideggel?
Mennyi eső utáni tiszta ég
ébreszt reményt bennünk még?

Mennyi marad bennünk
mielőtt tényleg megérkezünk?
Mennyit ér a lélek idebenn
ha kívülről csak idegen?

2015. október 15., csütörtök

Nekem ne


Nekem azért nem mondhatod
hogy a szívem mindig hazug
nem hiheted nem vallhatod
hogy kopottabb vagyok mint az út

Nem én voltam bolond szabad
esőbe öltözött okos hiány
nem én vagyok rohanó vad
féltésbe oltott silány magány

Tovább amit úgysem hihetsz
korábban őriztem már szemed
mint a csend a lelkemet – nevetsz
ha hallod ezt az éneket

Kitalálom, miért nem
megpróbálom, hová tűnt
felfedezem, honnan jöhet
eltitkolom, hová mehet.

2015. október 14., szerda

Szívbe dobálva...


Szívbe dobálva reggeli cseppek
porba potyogtak mind a szemek
télbe alázott hajnali rongyok
lógnak az égből mint a korok

Sírba dobáltam mind a csodáját
sorsba daráltam ím a saját
lelkemet is mindazt, ami lennék
szép szavakért, miket észre se vennék

Füstben a pontokat átalakítom
létrehozom majd azt ami nyom
szórom a szélbe a pontos irányt
s vágom az erdőn át a magányt

Botlik a lábam kőre ha lépek
lobban a láng, ami bentről eléget
festem a képet az ablakomon mert
megmaradásom útja levert.

2015. október 13., kedd

Holnaptól...


Holnaptól csak a szememet fogadom el igaznak
s magamra nem gondolok semmiért jobbat
s nekem nem hazudhat többet a szombat
s nem kopoghat ajtómon semmilyen illat

Holnaptól csak azokat a szavakat hiszem el
amiket bensőm mélyéből magam fejtettem fel
amiket senkitől nem várhattam soha el
amiknek értelmét senki nem magyarázhatja el

Holnaptól nem látok semmit kedvesebbnek annál
mint amit csak maga a holnapi szívtelenség kínál
s amit csak a tegnapi mámoros kedv nem bírál
s amit minden lendület visszafelé inspirál

Holnaptól csak attól a látványtól nem ijedek meg
amit nem felejtek el sohasem, s nem hat meg
ami nem fojtja bennem el a fellegeket
ami nem rázza fel előttem a szemetet.


2015. október 12., hétfő

Nem magamnak


Festett üvegeken
lecsöppenő fénycsóva
csurog végig mint
a könnycsepp az arcodon
csak ma láthatod,
ahogy tükröződik
ahogy lágyan rajzolja vissza
arcod kedves vonásait
emlékképpé fotózva
az egykor látottakat
Fénytelen lelkemben
semmi nem tükröződhet
csak titkos indulat
pezsdítheti fel bennem
az elnyomott vért vagy vágyaimat
s az emlékképeket mind kitörlöm
Kattogó ritmusok tombolnak
agyam tágas termeiben
zsúfoltak és levegőtlenek
mint délutáni szerelmesek
magukért sem tudnak
remélni – élni – meghatni.


2015. október 11., vasárnap

Számold meg


Számold meg hányszor ébredsz még
s számold meg mennyi ideig tart
a napsütés, a hajnalodás
a szél vagy a lombhullás

Számold meg hány percet élsz még
s számold meg mennyi nyomot hagysz
magad után a homokban
s mások előtt a sorsukban

Számold meg hányadik az a nap
s számold meg mikor érsz el oda
ahol már otthonra lelhetsz
ahonnan már tovább nem mehetsz


2015. október 10., szombat

Foltokban...


Foltokban ragyogva
mégsem elevenen
csak magamat okolva
és nem engedem
nem voltam soha másik
nem voltam soha jobban
nekem a csend se ásít
csak nyomokban

Átkozott képzelet
nem remeg, nem habog
csak mosod két kezed
amíg a szív dobog
nem voltam soha féreg
nem voltam soha álnok
nekem a lét a méreg
nem kell más ok

Képtelen mosolyok
komolyan kacagnak
arcomba homokot
dobnak, és szaladnak
nem voltam soha sem kert
nem voltam soha szólam
nekem féltett sikert
ígér a hang

Kiért vagyok magamnak hazug
magamról írott verseket dadogó
szájon át a szív maradna még
idebent mondd meg kiért teszem

2015. október 9., péntek

Hibákat irtó...


Hibákat irtó
két kezeddel
talán a végső
képzelettel
Simára súrol
ismerettel
maguknak való
istenekkel
Világosságot
miszlikekre
üvegszilánkon
tükröződve
Barátaimmal
szembe nézve
halálomat megtalálni
feléledve
Imákat mondó
szép szavakkal
szabaddá válni
fény-alakkal.

2015. október 8., csütörtök

Nem fogadom el


Sosem maradtam
talányba burkolt
magányos éjjel
tanácstalan
Sosem találtam
futásba fojtott
sajátos álmot
határtalan
Csak a széllel, a porral
az igaz csatákkal –
csak a vízzel, a korral
az örök hibákkal –
Csak a szívben, a sorsban
a feles szobákkal –
csak a vérben, a gyorsban
az üres babákkal –
Sosem találom
kabátba öltött
gombok között a
halálomat
Sosem hihettem
szabadban őrzött
virágokért a
hiányodat

2015. október 7., szerda

Kinek hazudjak?

Fojtott hangokat tagadsz
magadnak se hazudj
visszafogott haragot
színlelsz, csak magadat
tudod becsapni
csak te hiszed el
hogy nem volt más út.
Bújtatott hangokkal
énekelnéd az igazat
de hamis a dal
ha nem maradsz magad
ha másnak látszani
úgy szeretnél
mint gondtalan polgárok.
Tisztított arcaitok
magát teszi tönkre
felfedve a mocskos
s elrejteni kívánt
magáért beszélő
egyetlen igazi bűnt
a hazug árulást.
Vádolj engem is
hátha megnyugvást
találsz néhány
odavetett szóban
vagy egy szépen csiszolt
otrombaságban.

2015. október 6., kedd

Dadogó szavak az éjszakáról


Éjszaka
csak halk zene szól
nem marad
bennem sem olyan
amit elmondani
vagy énekelni
vagy átadni kellene


Éjszaka
csak a lágy percek
indulat a fénybe bújva
s botladozó
félszavakban
elmondott vallomás
feszít most falakat


Éjszaka
vágyak és álmok
minden együtt
fáradt tagokkal
fekszik rám
a sötétség
s homállyal takarózik


Éjszaka
felejteni kell
csak nem akarok
s van hová
eltenni
megnyerni
az eltitkoltakat


Éjszaka
baglyok titka
vagy macskák
idejének ereje
nem félhetsz
nem ijeszthetsz
rám a szavakkal

2015. október 5., hétfő

Én nem tudom...


Én nem tudom, hogy miért
van színtelenség a lélekben.
Én nem tudom, hogy miért
nincs bátorság a végtelenben.
Én nem tudom, hogy a vég
honnan látható elsőként
és nem tudom, hogy az ég
mikor veszít elég fényt.
Én nem tudom, mit kapunk
mennyi percet, mennyi hangot
s azt sem, cserébe mit adunk
szót, lelket, félelmet, rangot?
Én nem tudom, honnan jön
bármi, ami rossz, ártalmas vagy öl
s mi az, ami megmenthet a földön
ha szabadulni akarunk ettől.
Én nem tudom, mennyit ér
a lélekbe mártott ujjam, amivel
írom e szavakat, sem azt, kiért
teszem magamat szabaddá, s kivel.
Én nem tudom, hányszor
kell megtenni a jót, vagy elérni
a kitűzött célt, vagy százszor
elég-e mondani, kiáltani vagy kérni.

2015. október 4., vasárnap

Valahol valamit...


Foszlott reggeleken ültem
tenyeremben a tegnap porával
s mosolyogtam magamban
szembesülve a létmorzsával.
Ásott földjei között a fénynek
táncot jár a végtelen érték
űzött lélegzetben, szívós lélekkel
újra meg újra alakul a mérték.
Csendes padok között, zajos parkokban
ebédelnek az öreg városi galambok
asztalt terít eléjük az élet
amit tegnap a város itt hagyott.
Fegyvertelen fenyegetőzéseimet
most mégis megtartom magamnak
nehogy megfertőzzék a csendet
nehogy akaratlanul ártsak magamnak.
A léttalány, mi úgy öleli át szívem
mint hajnali köd a szerelmes fákat
már nem is tűnik megoldhatatlannak
csak meg kell találni az elszórt morzsákat.

2015. október 3., szombat

Hová lettek...?


Bolond bajokat oldok fel magamban
mint szélben a megremegő levelek
nem maradok csak egy pillanat a falakban
s indulattal nézem vissza a meg nem történteket
csak csend van, s nincs hová menni
csak szín van, s nincs miért megmutatni
de olyan vagyok mint a tejbe mártott lábak
mint a szóba oltott gátak.
Van egy bilincs, mi itt tart
s nem engedi, hogy mozduljak
nem feszít, nem fáj
nem tilt
csak visszahív, ha elmennék
Van egy bátorság, ami visszafog
ami megtanít arra, hogyan lássak
van egy átforgatott virágkehely
amin táncolnék, ha lenne hely
Van egy szobám, benne székek
falakon, padlón, polcokon képek
mert idebenn nem én vagyok az úr
nem én vagyok, aki rendez
nem én vagyok a magáért való
nem én vagyok, aki tervez
nem én vagyok, aki kitalálja
nem én vagyok, aki elfelejti
nem én vagyok, aki hazudik
de aki igazat mond, az sem lehetek.
Bugyuta sorokat kaparok
körömmel a porba
hátha olvassa rajtam kívül
még valaki elvonulva.
Ezekkel a szavakkal élek együtt
most összeszedtem őket mind
s ha egyszer még visszaadjuk
magunknak, ami lehettünk
talán egy listát találunk magunkról
amit gyakorolnunk kell
mint egy szótárfüzettel
mikor nyelvet tanultunk.


2015. október 2., péntek

Régi sorok


integettem de nincs válasz
lépteim zaja az egyetlen hang
senki nem lát és nem is fáraszt
magával ránt a távoli harang
egy lépés és másik újra
minden a tiltott almafáért
a visszaérkezés öröme
és a búcsúzás reménye
nem voltam soha senki hőse
csak ijedt gyerek a kertek alatt
nem vagyok a legelső se
utolsók közt is hátul maradt
csak a szív dobbanása
csak a lélekzet zaja
és a mormogás a fejemben
ami elmondja, hogy itt voltam
olyan ismeretlen vagyok
akit mindenki láthat
mindenki érteni vél
és mindenki másnak
szavaiban ott élek én.

2015. október 1., csütörtök

Nem vagyok


Nem vagyok mondat
könyvbe zárt gondolat
Nem vagyok jelszó
hangosan ordító


Nem vagyok kérdés
kimondott kétely
Nem vagyok érzés
letagadott rejtély


Nem vagyok minta
követni való sablon
Nem vagyok tinta
leírni a hangom


Nem vagyok fáradt
ismeretlen vándor
Nem vagyok száraz
levél a fákról


Nem vagyok isten
hegyen lakó zseni
Nem vagyok idegen
titokzatos semmi


Nem vagyok lábnyom
utat mutatni a porban
nem vagyok mámor
feledtetni ami van.