Aki eltévedt, az miért sír még mindig? Nem mondta neki senki, hogy van még egy mondat a fogaink között, amit én is ismerek, de mondani még nem tudtam, nem volt rá megfelelő pillanat. Nagyon félek, hogy te is odakerülsz, ahol a lelket a szagáról ismerik fel a vadállatok. Kitépek egy hangot a földből, majd szépen melléteszek egy másikat: így lesz az én csokrom, neked készítem, hogy kalapod mellé tűzd, s attól legyél boldog.
Egyszer kaptam egy üzenetet. Olvastam. S hirtelen magam előtt láttam mindent, amit próbára tettem már valaha a szívemben. Nem volt teljesen tiszta a kép, de egyre jobban láttam mindent: az eget, a hangokat, a színeket, miket kettétépett egy folyékony gondolat, ami lecsöppent agyamból, s torkomon csordogálva tűnt el valahol: egy helyen, amit ismerünk, de nem szeretünk róla beszélni…
Vicceket akarsz mesélni? Én azt is meghallgatom, csak ne kérd soha, hogy nevessek, mert valahol elvesztettem azt, ami ehhez kell: egy arcot. Bár tulajdonképpen pontosan tudom, hol van, s mondhatom, nincs rossz helyen: éppen te őrzöd, s éppen most kapsz belőle egy újabb részletet, s ezt is elteszed hatalmas archívumodba, amit már évek óta gyűjtögethetsz: valamikor talán teljesen összeáll, addig meg végzem a dolgom.
Ja, és a vicc? Tényleg nem érted? Pedig nem olyan nehéz: csak négy betű a kulcsa. Válaszd ki a megfelelőket, s helyettesítsd be a neked tetsző helyre! Én meg várom, hogy eláruld, hogy te mire gondoltál, de ne is álmodj róla, hogy én megmondom: az nem lenne jó megoldás a részemről, mert túlontúl kézenfekvő, s ezért nem elég stílusos; ha te is érted, mire gondolok…
Mutatóban élünk mindannyian.
Egyszer kaptam egy üzenetet. Olvastam. S hirtelen magam előtt láttam mindent, amit próbára tettem már valaha a szívemben. Nem volt teljesen tiszta a kép, de egyre jobban láttam mindent: az eget, a hangokat, a színeket, miket kettétépett egy folyékony gondolat, ami lecsöppent agyamból, s torkomon csordogálva tűnt el valahol: egy helyen, amit ismerünk, de nem szeretünk róla beszélni…
Vicceket akarsz mesélni? Én azt is meghallgatom, csak ne kérd soha, hogy nevessek, mert valahol elvesztettem azt, ami ehhez kell: egy arcot. Bár tulajdonképpen pontosan tudom, hol van, s mondhatom, nincs rossz helyen: éppen te őrzöd, s éppen most kapsz belőle egy újabb részletet, s ezt is elteszed hatalmas archívumodba, amit már évek óta gyűjtögethetsz: valamikor talán teljesen összeáll, addig meg végzem a dolgom.
Ja, és a vicc? Tényleg nem érted? Pedig nem olyan nehéz: csak négy betű a kulcsa. Válaszd ki a megfelelőket, s helyettesítsd be a neked tetsző helyre! Én meg várom, hogy eláruld, hogy te mire gondoltál, de ne is álmodj róla, hogy én megmondom: az nem lenne jó megoldás a részemről, mert túlontúl kézenfekvő, s ezért nem elég stílusos; ha te is érted, mire gondolok…
Mutatóban élünk mindannyian.