világtalanság

az alagút és a zötyögés

ami nem vezet sehová

a felemelkedés és a leborulás

ami mind ugyanoda visz

eleven húsba hasító sötét

ha kívül keresem a világosságot

porban vagy lebegésben

sorsban vagy reménységben

garancia

elhagyott

mit vétettem

háborgassatok

én pedig átkozom

majd a tétlenséget

botladozva

mint sánta kutya

ordítva rohanva

mint rebellis

meghatott

lopás és hangjáték

bányamocsok a felszínen

harangkongás – álomhivogatás

hánykolódik

bátorság

nincs mélység

csend nélkül

engedj

szabadon

megérezni

magasság

újra lenn

visszanéz

hátha felfelé

újra nem

kell félni

egyik pillanat

az ajtót csak

később csaptad be

de már kiléptél

rajta – kezed nyúl utána

a mondatot még

idebent elmondtad

utolsó hangjai mégis

a folyosón visszhangoznak

bennem talán majd holnap