Szívbe dobálva...

Szívbe dobálva reggeli cseppek
porba potyogtak mind a szemek
télbe alázott hajnali rongyok
lógnak az égből mint a korok

Sírba dobáltam mind a csodáját
sorsba daráltam ím a saját
lelkemet is mindazt, ami lennék
szép szavakért, miket észre se vennék

Füstben a pontokat átalakítom
létrehozom majd azt ami nyom
szórom a szélbe a pontos irányt
s vágom az erdőn át a magányt

Botlik a lábam kőre ha lépek
lobban a láng, ami bentről eléget
festem a képet az ablakomon mert
megmaradásom útja levert.