Távoli utakon járt
a szellemem, nem velem
csak a képzelet erősebb
oldalán indult el ellenem
Én sem voltam boldogabb
mint máskor csak álltam
a ködben – csöndbe burkolt jelen
száraz szagokba öltözött
távoli jövőkép és lehetőség
ami megragadható és elhagyható
ha nem figyelsz
Volt egy hely a buszon
felajánlottam neked, hogy ne
én üljek míg utazunk
olyan utakon, miket
nem is ismerünk
nem is szeretünk
el se képzelhetünk
de el se kerülhetünk.
Bámulj a szemembe
és mondd, hogy igaz
amit idebenn érzek.
Már nem fáradt a kéz
csak morzsolgatja a port
hogy érezze ahogy múlik
az idő és forog a kerék
mintha volna még
bármi értelme a szívdobogásnak
a holnapóhajtásnak
a rend felkavarásának
vagy a színforgatásnak.
Hol van a kedv? Hol a hajlandóság?
Hol van a mondatok vége,
a csend lehelete vagy a lélek ereje?
Hol van az ajtó, mit nyitva hagytam
hogy legyen hová visszatérnem?
Idebent megmaradt a szótlan zaj
a fáradó karnyújtásba oltott
zavart mozdulatlanság végső
tartaléka és a papírgyűrő
gravitáció.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése