Arcok a fűben

És a bokrok alatt zajlik az élet: mozog a fű és az avar között egy teljes, ám apró világ. Minden élet az avarban, a fű között kezdődik. Egyik ott is marad, másik kibuggyanva, felfelé törekedve előbukkan, hogy részt vegyen egy olyan világban, ami szintén egy nagyobb világ apróbb része. (Tudsz követni?)
Néztem a csillagok fénye alatt a bogarak lábait, s magamat láttam viszont. Tükör van beépítve minden kis bogárba. Nagy munka lehetett a sok apró testbe ezer meg ezer tükröt elhelyezni. Nem is akárki tette ezt meg: csak Egyvalaki képes erre…
Aztán történt valami érdekes: szembetalálkoztam egy arccal. Igen ott a fűben. Látszólag teljesen gazdátlanul hevert ott a földön, s igazából még mindig nem tudom, hogy hova is tartozott. Azonban felfedeztem tőle nem messze még egy arcot. Aztán egy harmadikat, egy negyediket és így tovább: rá kellett döbbennem, hogy tele van arcokkal a fű. Talán az előttem arra jártak ottfelejtett személyiség-kisugárzásaiból álltak össze. Talán utánam is marad ott egy arc, ami most még halovány, hisz csak egyszer jártam arra; de minden visszatérésem után egyre élesebb, s láthatóbb lesz majd. Aztán évek múlva egyszer valaki észreveszi ott a fűben egy valaha volt ember arcát, amit lehet, hogy felismer, s lehet, hogy azonosíthatatlannak tart majd, vagy egyenesen sosem létezettnek, s őt is gondolkodóba ejti majd a látott arc. Olyannyira, hogy arca neki is ott marad a fűben. Ezen arcnak az én arcom lesz az apja, s az általam látott arcok a nagyszülei: így áll össze ez a fűbeli arc-családfa, amiben mindenki kap egy kis helyet: ha nagyon halványan is, de mindenkinek ott van az arca a fűben.
Mártsuk együtt fűbe a kezünk, s merítsünk magunknak egy-egy szép arcot onnan! Vigyük haza, tűzzük ki szívünk falára, hogy minden reggel látványát elaltatva ébredjünk fel!