Aki eltévedt, az miért sír még mindig? Nem mondta neki senki, hogy van még egy mondat a fogaink között, amit én is ismerek, de mondani még nem tudtam, nem volt rá megfelelő pillanat. Nagyon félek, hogy te is odakerülsz, ahol a lelket a szagáról ismerik fel a vadállatok. Kitépek egy hangot a földből, majd szépen melléteszek egy másikat: így lesz az én csokrom, neked készítem, hogy kalapod mellé tűzd, s attól legyél boldog.
Egyszer kaptam egy üzenetet. Olvastam. S hirtelen magam előtt láttam mindent, amit próbára tettem már valaha a szívemben. Nem volt teljesen tiszta a kép, de egyre jobban láttam mindent: az eget, a hangokat, a színeket, miket kettétépett egy folyékony gondolat, ami lecsöppent agyamból, s torkomon csordogálva tűnt el valahol: egy helyen, amit ismerünk, de nem szeretünk róla beszélni…
Vicceket akarsz mesélni? Én azt is meghallgatom, csak ne kérd soha, hogy nevessek, mert valahol elvesztettem azt, ami ehhez kell: egy arcot. Bár tulajdonképpen pontosan tudom, hol van, s mondhatom, nincs rossz helyen: éppen te őrzöd, s éppen most kapsz belőle egy újabb részletet, s ezt is elteszed hatalmas archívumodba, amit már évek óta gyűjtögethetsz: valamikor talán teljesen összeáll, addig meg végzem a dolgom.
Ja, és a vicc? Tényleg nem érted? Pedig nem olyan nehéz: csak négy betű a kulcsa. Válaszd ki a megfelelőket, s helyettesítsd be a neked tetsző helyre! Én meg várom, hogy eláruld, hogy te mire gondoltál, de ne is álmodj róla, hogy én megmondom: az nem lenne jó megoldás a részemről, mert túlontúl kézenfekvő, s ezért nem elég stílusos; ha te is érted, mire gondolok…
Mutatóban élünk mindannyian.
Egyszer kaptam egy üzenetet. Olvastam. S hirtelen magam előtt láttam mindent, amit próbára tettem már valaha a szívemben. Nem volt teljesen tiszta a kép, de egyre jobban láttam mindent: az eget, a hangokat, a színeket, miket kettétépett egy folyékony gondolat, ami lecsöppent agyamból, s torkomon csordogálva tűnt el valahol: egy helyen, amit ismerünk, de nem szeretünk róla beszélni…
Vicceket akarsz mesélni? Én azt is meghallgatom, csak ne kérd soha, hogy nevessek, mert valahol elvesztettem azt, ami ehhez kell: egy arcot. Bár tulajdonképpen pontosan tudom, hol van, s mondhatom, nincs rossz helyen: éppen te őrzöd, s éppen most kapsz belőle egy újabb részletet, s ezt is elteszed hatalmas archívumodba, amit már évek óta gyűjtögethetsz: valamikor talán teljesen összeáll, addig meg végzem a dolgom.
Ja, és a vicc? Tényleg nem érted? Pedig nem olyan nehéz: csak négy betű a kulcsa. Válaszd ki a megfelelőket, s helyettesítsd be a neked tetsző helyre! Én meg várom, hogy eláruld, hogy te mire gondoltál, de ne is álmodj róla, hogy én megmondom: az nem lenne jó megoldás a részemről, mert túlontúl kézenfekvő, s ezért nem elég stílusos; ha te is érted, mire gondolok…
Mutatóban élünk mindannyian.
3 megjegyzés:
Szívesen írnék neked megjegyzéseket gyakrabban, de a te avantgard alig érthető stílusodnál ez nem könnyű. Pedig amikor te írsz nekem, az mindig nagy öröm... persze értek én sokmindent, de ez még nem elég egy ideillő bölcsességhez, vagy akármihez ami stílusos.
:-)
Nem kell különös okosságot akarni, s akkor sikerül írni valamit.
De elismerem, hogy nem könnyű hozzáfűzni valamit egy kb. se-füle-se-farka íráshoz, ami csak érzésekről szól, s azokat mozgat... ;-)
Na mi van? nem történik veled semmi?
Megjegyzés küldése