Hajnalodik, de nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy valaminek vége. S közben tudod azt is, hogy valami épp most kezdődik. Pont ezért nem tudod álomra hajtani a fejed, hiába forgolódsz ágyadban, s küzdesz órák óta az enyhet adó álomért. Az ablakod előtt már felhangzott a madarak éneke, s pontosan tudod, hogy ez a titokzatos és mégis megnyugtató hang valami visszafordíthatatlannak a jele: valami végérvényesen változásnak indult, s ha akarnád, se tudnád megállítani. Persze ha őszinte akarsz lenni magadhoz, akkor rájöhetsz, hogy soha nem is akartad. Felkelsz az ágyból – most már nem számít.
És emlékszel, amikor a repülő ablakából kinéztél, s nem csak az új nézőpont hatására született meg benned a megértés és megismerés frissítő érzése. Most ugyanígy nézel ki szobád ablakán a hajnali világba, hátha valami új tárul fel előtted, de egyedül a hajnal megszokott szépségének képe táncolt elméd csarnokaiban, hogy mégis felvidítson. Így tudtál végül tovább lépni, s hátad mögött hagyni a tegnapi fáradtságot minden pihenés nélkül. Éppen itt is volt az ideje, hogy készülődni kezdj, hiszen korán kellett indulnod: várt a vonat, ami elvitt valahová, amely hely egyszerre jelentette számodra a küzdelmes hétköznapok szörnyű monotonitását, a nehéz munkát, de azt is, hogy végre újra együtt lehetsz vele, s ez már önmagában is felemelő gondolat. Utolsó simítások az útra kész táskán, s a kevésbé kész saját magadon. Indulás.
Reggeli fények, folyópart, sétány. Egy-egy ember, akik talán szintén hosszú útra indulnak e korai órán, autók, s egyre több jele annak, hogy véget ért a végtelennek tűnő éjszaka. Ez a nap nem az utolsó, de talán nem csak neked jelent fordulópontot. Hiszen sosem tudhatod, hogy a szembejövők milyen sorsokat teremtettek maguknak, s abban éppen mely lépéseknél járnak. Pedig a világ tele van a tiéden kívül is változatos életekkel és változással: valósítsd meg tehát most végre a sajátodat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése