Egyre csak fogy...

Hosszú percek tánca
az ujjaim körül
ez az élet ránca
már az arcomra ül

Szilánkos talánya
a létezésünknek
letagadott árnya
a fényes szívünknek

Mondatok között a
legutolsó csöndje
átölel ahogy a
lámpám sárgás fénye

Szavaim engemet
úgy visznek el háton
mint vonat a szenet
egy távoli tájon

És ami élteti
még bennem a vágyat
öli, feledteti
szívem mélyén az árnyat.