Azért mosolyogtál magadban, mert úgy érezted, hogy végre összeáll a kép, s minden a helyére kerül. A tavasz, a tiszta éjszakák, a kisimult napok és a remény. Már csak annyi hiányzott, hogy ő is megérkezzen és együtt tölthessétek az időt. Nem csak úgy, mint akárki más is a világ bármely pontján, hanem éppen úgy, hogy azáltal ti magatok legyetek végre. A felhők között átsütött a nap, s értetted, hogy minden rendben van, elkészült a mozaik.
Holnapra már nem maradt teendő, s a ma még olyan hosszú lehet, amilyennek csak szeretnéd. Ennyi az ajándék, amit kaptál: idő. S a tény, hogy nem kell attól rettegni, milyen gyorsan múlik. Nem kell többé számolni, mennyi telt el, mennyi maradt még, mert ami van, az a tiéd, s gazdálkodhatsz vele. Apró szellők borzolják arcodat, mint a lelkedet a hangok, amik körülvesznek, mint a magját a gyümölcs: tudod, hogy nem vagy soha többet egyedül; tudod, hogy célja és értelme van a jelenlétnek. S nem csak a tiédnek, de minden másénak is.
Bátran állsz ki most az útra, s várod a pillanatot, amikor már nem hezitálsz tovább, s elindulsz. Elindulsz valahova, amit most még nem is ismersz, s amiről csak egyetlen dolgot tudsz: azt, hogy ő ott vár már most is. S lehet, hogy nem látod előre az odavezető út minden lépését, minden kanyarját, de nem is kell: csak az első a fontos, a többi már jön egymás után. Mi tehát a gond?
Pakolsz, készülődsz az útra. Gondosan felméred az összes lehetőséget, s minden eshetőségre felkészülsz. Nem hagysz ki egyetlen szempontot sem; tervezel, mint egy mérnök, aki tudja, hogy munkáján mennyi minden múlik, s mekkora a felelősség. Te sem akarsz életeket kockáztatni – legfőképpen a sajátodat nem.
S mindeközben valahol a szíved mélyén tudod, hogy csak halogatod az indulást. Persze, fontos a készülődés, s fontos, hogy mindenről gondoskodj – mondhatnád magadnak –, de tudod azt is, hogy semmi baj nem érhet. Az út már alaposan kitaposott, csak te nem jártál még rajta. Számtalan embert követhetsz, hogy elérd a célt, s számtalan segítséged adódik útközben is. Ne félj! Holnap – nem, még ma – elkezdődik valami, amit ismersz, de titokzatos; amit vársz, de mégis félsz is tőle; valami, amit igazán nevezhetünk életnek, nem úgy mint azt a puszta létet, ami eddig jellemezte mindennapjaid.
Összeáll a kép. Elkészült a mozaik. Az utolsó darab is helyére kerül, s minden tiszta és világos lesz. Már csak az első lépés kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése