Villanások (X.)

A téren megálltál, s visszanéztél az út túloldalára, hogy megnézd, ott vagyok-e még. Mosolyogva intettél, s indultál tovább. Amikor megérkeztél a csarnokba, alig volt néhány percre szükséged, hogy teljesen átitatódj azzal a meghitt csenddel, ami ott fogadott. Hiszen végül is ezért jöttél éppen ide. Szerettél volna megszabadulni nem csak a világ zajaitól, de a lelked tomboló viharától is, ami nem engedte, hogy meghalld a benned is lépten-nyomon visszhangzó szelíd hangot. Könnyed és csendes dallam is lehet vagy halk szózat: néha mindenki elfelejti, hogy miként is ismerheti fel magában, és újra meg újra fel kell fedeznie.

Győzni akarsz. A legjobbnak lenni valamiben. Legyőzni nem csak a világot, de magadat is. Avagy nem csak magadat, de a világot is. De amikor megvan a siker, rájöhetsz, hogy maga a győzelem is csak egy lépés valami távolabbi cél felé. Elmondhatod, hogy megfutottad a pályát, de azt még nem, hogy ezzel véget érne a megmérettetés vagy a verseny. Újabb és újabb kihívások várnak rád. S magadnak (is) kell ezeket keresned, hiszen ha nincs újabb állomás, amit elérni vágysz, akkor nincs hová menni: megáll az élet, s végérvényesen elmúlik. Újabb és újabb tervek, álmok és vágyak hajtanak előre téged is, hogy a legvégén elérd azt a célt, amiért tényleg itt vagy.

Kövek kopognak lépteid nyomán. Árnyékok táncolnak körülötted, ahogy áthaladsz a téren. Tiszta mozdulatok irányítják most a lelkedet a homályból a fény felé. A vihar elcsendesedett, a halk dallam újra felismerhetővé vált, s most nyugodtan térsz vissza az emberek arcai és harcai közé, hogy megmutasd mindenkinek: nem a végtelen az, ami ijesztő, hanem a visszafelé törekvő hatalom. Az az erő, ami mindent a nemlét fekete semmijébe taszítana vissza, csak azért, hogy bebizonyítsa az igazát valamiről, aminek lényegét soha nem értette, s mostanra már el is felejtette. Nem tudhatod persze, hogy neked mennyi időd van, s mi a szereped abban a nagy tervben, aminek egyetlen apró eleme vagy. Egy tollvonás vagy egy számadat. Egy lendület vagy egy mozdulat. Csak azt ismerheted meg, ami mindebből rád tartozik. Megtudhatod és teljesítheted a küldetést. S miközben ezt teszed, tudod és hiszed, hogy ennek része egy-egy számodra kedves ember, némely fontos élmény, vagy bizonyos hely. Azonban a nagyobb összefüggéseket, a miérteket nem neked kell megértened. Legfeljebb csak megsejtened.

Most – mikor visszafelé sétálsz a téren – mindez teljesen világos számodra, s rájössz, hogy ez voltaképpen megnyugtató érzés. Tudod, hol a helyed, és – ami talán még fontosabb – ott is vagy a helyeden: összeállt a mozaik, kirajzolódott a kép, s valami végre világos lett. Nem minden, csak egy-egy apró részlet. Hiszen éppen ez az, ami megnyugtatott: nem kell megértened mindent, elég ha csak a közvetlenül tapasztalható részletekről van valami feldoglozható és elfogadható képed. S mikor visszatérsz hozzám, egyből láthatom én is, hogy valami helyére került benned, ezért én is tudhatom, hogy velem sem lesz ez másként.