Szabadnapos
volt a hajnal
mégis
lázasan várta a percet
feküdt
a földön kibontott hajjal
szőtte
magában a legszebb tervet:
Világos
arcát napba mártja
fényesebb
a szem csillogása
mosolyok,
lábnyomok: a hártya
mely
szemét takarja, hogy ne lássa –
Magának
űz magától el
szobába
lépve vissza se néz
fogadjon
magába, taszítson el
s
kaptárjában gyűlik a méz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése