Előttem kinyílik
a táj lenn a völgyben
odalenn az élet
változatlanul megy
kezdet óta nincs új:
láttam az ősöket
s látom az utódot
mert itt állhatok
fenn e dombtetőn
Árnyékom nyugalmat
adhat a vándornak
mielőtt belépne
a lenti lét sűrű
és folyton kavargó
masszájába mi oly
idegen és furcsa
számomra mindig:
nem az égre tör
Bennem minden élet
arrafelé mutat
és minden ízemben
érzem a létezést
mit a mélyből kaptam
de tovább kell adnom
hiszen nem az enyém
csak összekötöm
ami lent és fent
És ha szél borzolja
idegeim tudom
hogy választ kaptam az
ég felől, hol sorsom
világos kép éppen
úgy mint minden élő
lehetséges útja:
nem egyedül csak
magamban vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése