Együtt, s megint

Mindenki eltette a reggeli pillanatokat valami félreeső zsebbe, hogy nehogy visszaköszönjenek délig, azután bementünk az épületbe, amit iskolának hívnak azok, akik azt képzelik, hogy ennek a szónak bármivel több értelme van, mint mondjuk a holdudvarnak, vagy a sajtszeletnek.
A padok még ásítottak az éjjelről visszamaradt homályban, s mi e nyitott száj kellős közepében foglaltunk helyet, hogy nekilássunk a nosztalgiával vegyes információgyűjtésnek. Az első padsorban ülők kezdték a beszédet, s e különös alkalommal mindenki odafigyelt, mert mindnyájan éreztük, hogy most valami szokatlan vár ránk, amit eddig nem ismertünk, s ami úgy jelenik meg most az életünkben, mint az első esőcsepp a víz felszínén. A mondottak után mindenki hallgatott, hogy feldolgozhassa, s ténylegesen befogadhassa az információhalmazt, ami fülén keresztül, mint valami másik világba vezető titkos átjárón, eljutott agyáig. Kopogás hangja töltötte be a szobát: szóleheletek kopogtak lelkünk hirtelen megfagyott tavának jegén. Némely nagyobb darab képes volt áttörni az amúgy nem túl vastag réteget, s eljutott a tó mélyére, mások fennmaradtak a felszínen, s a következő szellő elfújta onnan.
Most másvalaki szólalt meg, mi pedig hallgattuk, s szavai újra lékeket törtek bennünk, hogy eljussanak oda, ahová eljutni szándékukban állt. S a kör nem szakadt meg, mindenki szólt is, hallgatott is, s végül az összes szóból valami olyan állt össze, ami nem volt eddig. Egy nagy közös történet született meg azon a napon bennünk, s általunk. S ott lebegett a teremben, az óra ketyegése, a vidám csevely, s színes képek között. Aztán mikor az első eltávozó kinyitotta az ajtót, a közös történet egy része, mint valami méhrajnak néhány tagja, utána repült, s ily módon lassan kiáradt a világba. Ha figyelsz, s csöndben ülsz este, láthatod, ahogy körüllebegi a várost, sőt az egész környéket, s talán eljut belőle valami az ország távolabbi pontjaira is, vagy akár más országokba is.
Együtt voltunk, s ez a „volt” nem a fájdalom szülötte, hanem a „majd”-ba vesző emlékek emlékezetes kezdetére vonatkozó pillanat megjelenése a mondaton belül.
Mindenki felnyitotta a félreeső zsebet, s visszatért oda, ahonnan indult, hogy folytassa, amit abbahagyott, de mindezt csak azért, mert tudjuk mind, hogy nem elváltunk, hanem csak félbeszakítottunk, egy évek óta tartó találkozót: bármikor folytathatjuk.