Parafrázis

Engedd, hogy valamit
megértsek legmélyebb
        titkaidból
engedd, hogy rábízzam
életem egészen
        törvényedre

Engedd, hogy másoknak
szabadon adjak ma
        megbocsájtást
engedd, hogy nekem is
adjanak valamit
        békességért

Engedd, hogy lelkemet
tehozzád vezesse
        minden társam
engedd, hogy útitárs
lehessek magam is
        akinek kell

Engedd, hogy szívemet
ne gonosz szándékok
        vezéreljék
engedd, hogy legyőzzem
ami idebenn rossz
        de én vagyok

Engedd, hogy valakit
megmentsek magamnak
        de számodra
engedd, hogy megtartsam
előtted is tisztán
        és szabadnak.

Szeánsz

Egy a blogomon is megtalálható szöveg, most dal formájában is meghallgatható:

https://soundcloud.com/szuromi-tam-s/szeansz

Jelmondat

Az az érzésem (legalább is az eddig eltelt bő három hét alapján), hogy az idei év jelmondata: „Valahogy ezt is megoldom.” Az élet különböző kihívások elé állít, s eddig ezeket meg tudtam oldani. S nem csupán valami elviselhető vagy elfogadható szinten, hanem tulajdonképpen úgy, hogy közben jól is érzem magam. Például nincs víz a lakásomban (január 7-8. óta). Már több, mint két hetet csináltam úgy végig, hogy a kollégiumban zuhanyzom. S közben mégis megoldottam, hogy tudjak futni járni, s hogy mindennek ellenére értelmesen beleférjek a meglévő időkeretembe: tudok főzni, mosogatni, enni-inni, pedig el van zárva a víz. Nyilván nagyon messze vagyok attól a helyzettől, amit kényelmesnek lehetne nevezni, de meg tudtam úgy oldani ezt a kihívást, hogy nem csak élhető lett a helyzetem, de jól is érzem magam.

S ha ennek fényében képzelem el az év hátralévő részét, azt mondhatom, hogy nagyon jó lesz. Most már csak azt a lépést kellene megtennem, hogy ne csak az élet adta kihívásokra reagáljak így, hanem célokat kitűzve, saját magamnak adjak kihívásokat, s arra is tudjam alkalmazni a jelmondatot: „Valahogy ezt is megoldom.” Számtalan ilyen kihívás (kitűzendő, kitűzhető cél) jut eszembe, de nem akarom leírni őket, mert azzal már úgy érzem, valami fogadalmat teszek, vagy valahogy számonkérhetővé válok, hogy ezt vagy azt megtettem-e. De hogy egy példát említsek, ilyen kihívás (elhatározás) az is, hogy igyekszem minden hétköznap valamilyen produktummal megjelenni a neten (zene, dal, vers, más írás stb.). Remélem, sikerül megoldani.

Tényleg a helyemen?

Vajon honnan tudhatja az ember, hogy tényleg azt csinálja, amit kell? Amit mondjuk Isten szán neki. Annyit biztosan érzek (tudni semmit nem tudok a témában), hogy ez a kérdés szorosan összefügg a boldogsággal, illetve jó közérzettel, örömmel, elégedettség érzésével stb.

Úgy hiszem, hogy onnan ismerhetem fel, hogy a helyemen vagyok, hogy egyrészt van időről időre sikerélményem. (Természetes, ha vannak rossz percek, akár rossz napok stb, de ha csak ilyen van, akkor valami gyanús szerintem.) Másrészt az is fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben (ha nem is minden percben, hiszen az lehetetlen, de többnyire).

Hogy például jó helyen vagyok-e a munkámat illetően, arról mindig voltak, s vannak kétségeim. De mostanában azzal biztatom magam, hogy ebbe is bele lehet jönni, s igenis van sikerélményem (sokkal több, mint ami a tavalyi évből rémlik). Sőt van jó pár olyan pillanat is (talán minden héten átlagosan egy-kettő), amikor úgy érezhetem, hogy nagyon is itt (ott) a helyem ebben a szakmában, vagy ezen a pályán. S arra is van példa (nem is kevésszer), hogy jól érzem magam a bőrömben (pl. most is, mikor e sorokat írom a füzetembe, s persze most nem dolgozom, de úgy vélem, hogy ha a mai munkanapom csalódásokkal lett volna tele, akkor nem is írnám ezt az egészet, s lehet, hogy egészen másként tölteném az estémet is). S világos, hogy nem lehetek folyton feldobott. Részben, mert ilyen a természetem: gyakran marcangolom magamat, puffogok vélt vagy valós sérelmek miatt, akár jóval azok megtörténte után is. Másrészt meg azért, mert nekem is vannak rosszabb napjaim, elfáradok a hét végére, csalódnom kell, olyan kihívásokkal kerülök szembe, amikre nem tudok megnyugtatóan reagálni, vannak árnyoldalai az életemnek stb. Úgy hiszem, hogy a lényeg az, hogy a mérleg legalább középtávon helyre billenjen. Ha nem úgy érzi az ember (amint ezt tavaly meg is fogalmaztam magamban), hogy nagyon sok negatív, csalódásteli pillanatra jut nagyon kevés sikerélmény és örömteli helyzet, hanem ennél biztatóbb az arány, az már mindenképpen szerencsésnek mondható. Ugyanakkor mindez nem csak rajtam múlik, mert ahogyan e szöveg megírását követően az esti imámban olvastam: Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. (Zsolt 127,1)

Negyed egy

Ha későn is lett kész, mindenképpen szerettem volna mára is egy zenét közreadni:

https://soundcloud.com/szuromi-tam-s/negyed-egy

Eltitkolt, elzárt...

Egy vagyok csak nem
maradtam tömegbe
bújtatott elfeledett arcú
forradalmár virágcsokorral
feldíszített utcakövekre
dobott morzsák között
válogattam mint galambok
a peronon elpotyogtatott
és fel nem söpört de
széllel se fújt emlékdarabka
‒ így lehetne felismerni ha
én is akarnám a
rejtett mondatokat nektek
megmutatni, feltárni mind
ami másoknak már nem
lehet többet elzárt vagy
letagadott esetleg hazugsággal
           takart valóság.

Ami segíthet

Íme egy újabb dal:

https://soundcloud.com/szuromi-tam-s/ami-segithet