Árnyék, vágás, színek
borzongó indulattal
magának való lélek
Vágyak, érzék, tájak
háborgó lendülettel
tagadásra nyíló szájak
Kétség, másnap, kérdés
lázongó szemlélettel
bizonyosságot kérés
Fojtott béke – távol
megbotló támadással
induló bátor
Napfény, hangok, tények
magukért beszélhetnek
a bezárult remények.
A mozdulat, amit
megőriztem, egyszerű
Nem hivalkodik
nem is látványos
de olyan sokat ad
mint maga a lét
A távolság, amit
legyőzhetek, nagyszerű
Nem végtelen
nem is átkozott
de mégis megmarad
mint valami híd
A félelem, amit
nekem adtál, elszakad
Nem támadhat meg
nem is segíthet
de annyit teremthet
mint maga a szó
A bátorság, amit
hátrahagytál, már szabad
Nem rejtett titok
nem is távoli,
de annyit emelhet
mint valami jó.
A mondatok csak
feldúsított
egyszerű szavak
A hangjaink csak
szétszakított
végtelen falak
Az arcotok csak
könnybe mártott
lélegző jelek
A vágyatok csak
vérben ázott
elrejtett helyek
A dallamok csak
meg nem értett
lobbanó szemek
A zsoltárok csak
benned érett
koppanó terek
Az érkezés csak
újra kezdett
kitavaszodás
A távozás csak
elfelejtett
behavazódás
Ki ismerheti fel
a hajnal kezdetét?
Ki állíthatja meg
vagy tarthatja vissza?
Ki adhat új szavakat
a pillanat csendjének?
Ki támadhatja meg
a végső szózatot?
Ki veszíthet el egyetlen
virágzó ágat is?
Ki ismerheti fel
a hajnal kezdetét?
Ki taszíthatja el
magától a látomást?
Ki szakíthatja ketté
a sorokat a könyvben?
Ki adhat neked vagy
nekem igazságot?
Ki taníthat meg
felkelő nap fényére?
Ki ismerheti fel
a hajnal kezdetét?
Ki adhat jövőt a
reménytelenségben?
Ki számíthatja ki
rideg számítással?
Ki végezheti el tiszta
hűséges mozdulattal?
Ki mesélhet a jóról
és adhat igazi szépet?
Ki szeretheti meg a
végtelenség tetteit?
Szabadulj meg végre
minden
kincstől
tehertől
és vértől
Áldozd fel végre
minden
szavad
hangodat
és arcod
Átkozz el
vagy üldözz
de ne magyarázd
az élet
csöndjében nekem
a létezést
Vágyaid nem csak
maguk
állnak előtted
ülnek alattad
tartanak
Szinte a semmi
ami van
magyaráz
letagad
kifakad
elapad.
Van még szó
amit érteni vélsz
van még hely
amit keresned kell
Van még ágy
amiben élsz
Van még remény
mit szeretve félsz
Van még intés
tőrbe futó
van még légzés
ami messzire visz
Van még újabb
lépés és egy
van még végső
távoli cél
Van még igazi
van még hazug
van még valódi
van még tagadható.
Egyenes az út
ami mellett sorban
állnak mint őrző
katonák sorfalat
Égre törnek, magasba
nyúlnak, s ágaik
között a fény tánca
szemedbe villan
előttük elhaladva.
Törzsükkel tartják
az eget úgy látszik
nyelik a nyári
port mit majd az eső
moshat le egy tomboló
viharban hogy új
erőre kapva újra
őrizni tudják
ezt az egyenes utat.
Élték a múltat
és értik a jövőt
nem a rettegés
vagy a hatalom ad
nekik gyönyörű erőt
csak a bennük át
meg átfolyó élet
mit alig érthet ki
alattuk tovább fut.
